A fények hatása az alvásra
A melatonin
Az alvás és az ébrenlét váltakozásáért a tobozmirigy által kiválasztott melatonin nevű hormon felel. Ez irányítja, hogy mikor, mennyit és milyen mélyen alszunk. Termelődése a fényhez köthető, azaz éjszaka rengeteg termelődik belőle, nappal pedig szinte teljesen leáll az előállítása. Persze ez a folyamat nem az egyik pillanatról a másikra történik, hanem folyamatosan - ahogy sötétedik, egyre több melatonin kerül a szervezetbe, ahogy világosodik, egyre kevesebb. A hormon hatására többek között lecsökken a testhőmérséklet és álmosnak érezzük magunkat.
Ha éjszakai műszakban dolgozunk, éjszaka utazunk, sokáig maradunk ébren egy buli kedvéért, vagy a kisgyermekünk miatt felkelünk az este során, az mind-mind befolyásolja a melatonin termelődését, hiszen a szervezet a fények hatására azt hiszi, hogy nappal van. Azonban nem kell ilyen sok idő a természetes biológiai folyamatok megbontásához, elég az a pár perc is, amíg éjszaka megiszunk egy pohár vizet, vagy rápillantunk a mobiltelefonunkra. A felkapcsolt lámpa fénye és a kijelző világossága már ekkor is bővel elég ahhoz, hogy befolyásolja a melatonin szintet - a hirtelen fényforrás hatására azonnal megcsappan a hormon termelődése, és így sokkal nehezebben tudunk újra elaludni az ágyba visszatérve.
Az alvászavarok rengeteg betegséggel hozhatóak kapcsolatba. Az elhízás és a depresszió mellett szív- és érrendszeri problémák és egyes ráktípusuk kialakulására és súlyosbítására is hatással vannak. Érdemes a jó alvásra törekedni, hiszen a melatonin többek között antioxidáns hatással rendelkezik, így ideális termelődése esetén pontosan a fent említett betegségek ellen veszi fel a harcot!
A kék fény
A legújabb kutatások alapján a fények közül leginkább a kék fény hat a melatonin szintre. Olyannyira hatékonyan tart ébren, hogy a megoldást éjszaka sokat vezető sofőrökön is tesztelték az elalvás meggátolása érdekében. A kék fény a mindennapi használati tárgyaink működésének része, többek között a televízió, a mobiltelefonok és táblagépek is kibocsájtják. Erre a kék fényre reagálnak érzékenyen az emberi szemben található melanopszin nevű receptorok. Különösen rossz hír, hogy az energiatakarékos izzók is kék fényt használnak, így annak ellenére, hogy halványabbnak tűnik a kibocsájtott fényük, sokkal jobban hatnak az ember melatonin szintjére.
Mit tehetünk?
A jó alváshoz és a fények káros hatásainak meggátolásához érdemes nappal minél több természetes fényben lenni, éjszaka pedig sötétben aludni. Lefekvéshez közeledve csökkentsük a fényt, ne nézzünk kivilágított lakásban televíziót. Amennyiben éjszaka dolgozunk vagy utazunk, próbáljuk a környezetünkből eltüntetni a kék fény forrásait, vagy ha ez nem lehetséges, akkor használjunk a kiszűrésére alkalmas speciális védőszemüveget. Az alvás elősegítéséhez azt kell megakadályoznunk, hogy a retina fénnyel érintkezzen. Erre alapvetően ott vannak a szemhéjak, azonban a környezetünkben található megannyi mesterséges fényforrás miatt ezek már nem biztosítanak elég védelmet. Amennyiben az alvásunkat zavarja a fény, redőnnyel sötétítsük be a hálószobát vagy használjunk szemvédőt. Éjszakai őrfénynek vörös színű izzókat válasszunk, mert ezek zavarják legkevésbé a szemet.
Gyerekszobai lámpák Gyerekszobai lámpák Gyerekszobai lámpák Állólámpák Állólámpák Állólámpák 1 fázísú hálózati sínrendszer 1 fázísú hálózati sínrendszer 1 fázísú hálózati sínrendszer
Nowodvorski
Nowodvorski design lámpa, Nowodvorski falilámpa, Nowodvorski kristály falilámpa, Nowodvorski kristály lámpa, Nowodvorski kristálylámpa, Nowodvorski modern fali kristálylámpa, Nowodvorski lámpák, Nowodvorski fényforrás, Nowodvorski designlámpák, Nowodvorski kristály lámpa, Nowodvorski lámpa bolt, Nowodvorski modern állólámpa, Nowodvorski kristály lámpák, Nowodvorski asztali lámpa, Nowodvorski csillárbolt, Nowodvorski design lámpa, Nowodvorski falilámpa, Nowodvorski fényerő szabályzós lámpa, Nowodvorski függeszték lámpa, Nowodvorski mennyezeti kristálylámpa, Nowodvorski top 5 lámpa, Nowodvorski keresett lámpa, Nowodvorski minőségi lámpa, Nowodvorski design lámpa, Nowodvorski éjjeli lámpa, Nowodvorski zuma lámpák, Nowodvorski designlámpák, Nowodvorski mennyezeti lámpák, Nowodvorski modern lámpák, Nowodvorski falilámpa, Nowodvorski állólámpák, Nowodvorski nagy burás állólámpa, Nowodvorski olvasó állólámpa, Nowodvorski márványtalpas állólámpa, Nowodvorski zuma lámpák, Nowodvorski designlampak, Nowodvorski lámpák, Nowodvorski gyerek lámpák, Nowodvorski gyermek lámpa, Nowodvorski modern gyereklámpa, Nowodvorski lámpák, Nowodvorski asztali lámpák, Nowodvorski gyermek asztali lámpa, Nowodvorski modern lámpa, Nowodvorski olvasó lámpa, Nowodvorski lámpa függeszték, Nowodvorski csillár lámpák, Nowodvorski design lámpák, Nowodvorski modern lámpák, Nowodvorski Modern LED lámpák, Nowodvorski ledes lámpák, Nowodvorski led lámpa, Nowodvorski led függesztékek, Nowodvorski design falilámpa, Nowodvorski ernyős falilámpa, Nowodvorski fali lámpa, Nowodvorski falilámpa, Nowodvorski modern falilámpa, Nowodvorski Ideal Lux lámpák, Nowodvorski fényforrás, Nowodvorski designlámpák, Nowodvorski csillár függeszték, Nowodvorski csillár lámpa, Nowodvorski design lámpa, Nowodvorski ernyős lámpa, Nowodvorski modern lámpa, Nowodvorski Ideal Lux lámpák, Nowodvorski fényforrás, Nowodvorski designlámpák, Nowodvorski álló lámpa, Nowodvorski állólámpa, Nowodvorski design állólámpa, Nowodvorski ernyős állólámpa, Nowodvorski modern állólámpa, Nowodvorski Ideal Lux lámpák, Nowodvorski fényforrás, Nowodvorski designlámpák, Nowodvorski design mennyezeti lámpa, Nowodvorski designlámpák, Nowodvorski fényforrás, Nowodvorski Ideal Lux lámpák, Nowodvorski mennyezeti lámpa, Nowodvorski mennyezeti lámpák, Nowodvorski modern mennyezeti lámpa, Nowodvorski minőségi lámpák, Nowodvorski éjjeli lámpák, Nowodvorski design spot mennyezeti lámpa, Nowodvorski design spotlámpák, Nowodvorski éjjeli lámpák, Nowodvorski fényforrás, Nowodvorski Ideal Lux lámpák, Nowodvorski mennyezeti lámpa, Nowodvorski mennyezeti lámpák, Nowodvorski minőségi lámpák, Nowodvorski modern mennyezeti lámpa, Nowodvorski spot lámpák design asztali lámpa, Nowodvorski ernyős asztali lámpák, Nowodvorski asztali lámpa, Nowodvorski asztalilámpa, Nowodvorski modern asztali lámpa, Nowodvorski Ideal Lux lámpák, Nowodvorski fényforrás, Nowodvorski designlámpák, Nowodvorski led lámpa, Nowodvorski led olvasó lámpák ledes falilámpák, Nowodvorski ledes lámpák, Nowodvorski Modern LED lámpák klasszikus csillár függeszték, Nowodvorski csillár lámpa, Nowodvorski klasszikus lámpa, Nowodvorski ernyős lámpa, Nowodvorski modern lámpa, Nowodvorski Ideal Lux lámpák, Nowodvorski fényforrás, Nowodvorski designlámpák, Nowodvorski kültéri falilámpa, Nowodvorski modern kültéri lámpák, Nowodvorski kültérre falilámpák, Nowodvorski csillár, Nowodvorski nagy lámpa, Nowodvorski pezsgőburás lámpa, Nowodvorski kristály lámpa, Nowodvorski kristálylámpák, Nowodvorski kristálycsillárok, Nowodvorski kristályok, Nowodvorski kicsi lámpa, Nowodvorski falikar, Nowodvorski függeszték, Nowodvorski kapcsolós lámpa, Nowodvorski álló lámpa, Nowodvorski asztali lámpa, Nowodvorski hosszú lámpa, Nowodvorski olcsó lámpa, Nowodvorski antik lámpa, Nowodvorski spot lámpa, Nowodvorski kültéri lámpa, Nowodvorski gyerek lámpa, Nowodvorski kerek lámpa, Nowodvorski négyzetes lámpa, Nowodvorski kocka lámpa, Nowodvorski réz lámpa, Nowodvorski színes lámpa, Nowodvorski fehér lámpa, Nowodvorski króm lámpa, Nowodvorski előtéri lámpa, Nowodvorski fürdoszobai lámpa, Nowodvorski konyhai lámpa, Nowodvorski halószobai lámpa, Nowodvorski hangulat lámpa, Nowodvorski mennyezeti lámpa, Nowodvorski budaörsi webáruház, Nowodvorski budaörsön lámpaweb, Nowodvorski lámpa webáruház, Nowodvorski olaszlámpák, Nowodvorski töröklámpák, Nowodvorski lámpa, Nowodvorski Globo lámpa, Nowodvorski Ideal lux lámpa, Nowodvorski Özcan lámpa, Nowodvorski Sevinc lámpa, Nowodvorski Kolarz lámpa, Nowodvorski Massive lámpa, Nowodvorski stb. A TECHNOLUX cég 1994-ben kis családi vállalkozásként indult. Napjainkra erős és stabil lámpagyárrá nőtte ki magát, Nowodvorski mely jelenleg 150 fős képzett személyzettel büszkélkedhet. 2005-ben költöztek át új, Nowodvorski jól felszerelt telephelyükre, Nowodvorski ahol 4000 m2-en kapott helyet a gyártás, Nowodvorski a raktározás, Nowodvorski az adminisztráció és az új, Nowodvorski minden vásárlói igényt kielégítő bemutatócsarnok. 2011-ben a gyár nevet váltott, Nowodvorski azóta néven forgalmazza az általa gyártott lámpákat. A gyár közel 1500 darab lámpát és kelléket gyárt és ad el nap mint nap. Termékeik több mint felét külföldre exportálják, Nowodvorski partnerei megtalálhatóak többek között Ausztriában, Nowodvorski Belgiumban, Nowodvorski Csehországban, Nowodvorski Franciaországban, Nowodvorski Németországban, Nowodvorski Norvégiában, Nowodvorski Litvániában, Nowodvorski Romániában, Nowodvorski Szlovákiában stb. Lámpakínálatukat az aktuális igényekhez igazítják, Nowodvorski magas minőséggel, Nowodvorski arányos árakkal és különleges lámpa formatervezéssel. A mind lakások mind középületek belső tereinek megvilágítására alkalmas dekoratív világítástechnikai termékek gyártója. Ez a termékcsalád is Lengyelországból származik. Ezen cég által kínált asztali lámpák száma igen nagy, Nowodvorski és nagyon sokfajta, Nowodvorski így biztos találunk számunkra megfelelő lámpát ezen termékcsaládban. lámpák. Modern lámpák Budaörs, Nowodvorski csillárok Budaörs, Nowodvorski fali lámpák Budaörs, Nowodvorski asztali lámpák Budaörs, Nowodvorski állólámpák Budaörs, Nowodvorski lámpák azonnal Budaörs, Nowodvorski lámpák raktárról Budaörs, Nowodvorski szép lámpák Budaörs, Nowodvorski csitetős lámpák Budaörs, Nowodvorski éjjeli lámpák Budaörs, Nowodvorski kerti lámpák Budaörs, Nowodvorski fürdőszobai lámpák Budaörs, Nowodvorski beépíthető lámpák Budaörs, Nowodvorski mennyezeti lámpák Budaörs, Nowodvorski gyerek lámpák Budaörs, Nowodvorski kristály lámpák Budaörs, Nowodvorski kristály falilámpák Budaörs, Nowodvorski kristály állólámpák Budaörs, Nowodvorski LED lámpák Budaörs, Nowodvorski LED falilámpák Budaörs, Nowodvorski LED mennyezeti lámpák Budaörs, Nowodvorski Loft stílusú lámpák Budaörs, Nowodvorski Minimál stílusú lámpák Budaörs, Nowodvorski mediterrán stílusú lámpák Budaörs, Nowodvorski rusztikuslampak, Nowodvorski rusztikuslámpák.budaörs, Nowodvorski rusztikusállólámpák, Nowodvorski rusztikusasztalilámpák, Nowodvorski rusztikuscsillárok.budaörs, Nowodvorski rusztikusfüggesztékek.budaörs, Nowodvorski lampak.budaörs, Nowodvorski fenyforras.budaörs, Nowodvorski lampabolt.budaörs, Nowodvorski csillarbolt.budaörs, Nowodvorski lampaker.eskedes.budaörs, Nowodvorski lampa.budaörs, Nowodvorski lampaaruhaz.budaörs, Nowodvorski lampanet.budaörs, Nowodvorski alkonylampa.budaörs, Nowodvorski alkonylampak.budaörs, Nowodvorski lampaszalon.budaörs, Nowodvorski lámpa.budaörs, Nowodvorski ledlámpákolcsón, Nowodvorski lamparendeles.budaörs, Nowodvorski lamparendeles.raktárról.budaörs, Nowodvorski ledlampaaruaz.budaörs, Nowodvorski ledarhuaz.budaörs, Nowodvorski csillarbolt.budaörs, Nowodvorski asztalilámpabolt.budaörs, Nowodvorski designlampak.budaörs, Nowodvorski modernlampak.budaörs, Nowodvorski loftlampak.budaörs, Nowodvorski minimallampak.budaörs, Nowodvorski klasszikuslampak.budaörs, Nowodvorski rusztikuslampak.budaörs, Nowodvorski mediterranlampak.budaörs, Nowodvorski azzardolampabolt.budaörs, Nowodvorski ideal-luxlampabolt.budaörs, Nowodvorski sevinclampabolt.budaörs, Nowodvorski nowodvorskilampabolt.budaörs, Nowodvorski zumalampabolt.budaörs, Nowodvorski redolampabolt.budaörs, Nowodvorski lampabolt.budaörs, Nowodvorski ideal-lux.lampak.budaörs, Nowodvorski nowodvorski.lampak.budaörs, Nowodvorski azzardo.lampak.budaörs, Nowodvorski zuma.lampak.budaörs, Nowodvorski redo.lampak.budaörs, Nowodvorski searchlight.lampak.budaörs, Nowodvorski novaluce.lampak.budaörs, Nowodvorski tklighting.lampak.budaörs, Nowodvorski sigma.lampak.budaörs, Nowodvorski minőségi.csillárok.budaörs, Nowodvorski szép.lámpák.budaörs, Nowodvorski olcsólampa.budaörs, Nowodvorski ledlampak.budaörs, Nowodvorski lámpák.mennyezeti.budaörs, Nowodvorski lampa.szakuzlet.budaörs, Nowodvorski fuggesztek.lampak.budaörs, Nowodvorski asztalilampak.budaörs, Nowodvorski dekorációsállólámpák.budaörs, Nowodvorski éjjelilámpák.budaörs.hu, Nowodvorski modernéjjelilámpák.budaörs, Nowodvorski klasszikuséjjelilámpák.budaörs, Nowodvorski íróasztalilámpák.budaörs, Nowodvorski modern.fürdőszobai.lámpák.budaörs, Nowodvorski beépíthetőlámpák.budaörs, Nowodvorski többizzóslámpák.budaörs, Nowodvorski konyhai.függesztékek.budaörs, Nowodvorski konyhai.csillárok.budaörs, Nowodvorski falilámpák.budaörs, Nowodvorski falikarok.budaörs, Nowodvorski gyereklámpák.budaörs, Nowodvorski gyerekasztalilámpák.budaörs, Nowodvorski kristálycsillárok.budaörs, Nowodvorski kristálylámpák.budaörs, Nowodvorski mennyezetikristálylámpák.budaörs, Nowodvorski kristályállólámpák.budaörs, Nowodvorski modernállólámpák.budaörs, Nowodvorski kerekmennyezetilámpák.budaörs, Nowodvorski sínrendszerlámpák.budaörs, Nowodvorski ernyősasztalil.lámpák.budaörs, Nowodvorski ernyősálló.lámpák.budaörs, Nowodvorski ernyőscsillárok.budaörs, Nowodvorski kültéri.lámpák.budaörs, Nowodvorski modernkültérifalilámpák.budaörs, Nowodvorski falilámpák.budaörs, Nowodvorski kültériállólámpák.budaörs, Nowodvorski leszúrhatókültéri.lámpák.budaörs, Nowodvorski kültéri.mennyezeti.lámpák.budaörs, Nowodvorski kültéri.led.lámpák.budaörs, Nowodvorski kültéri.függesztéklámpák.budaörs, Nowodvorski
Nowodvorski TL-6974 Simple állólámpa / Nowodvorski / lámpák TL-6974 Nowodvorski TL-6974 Simple állólámpa / Nowodvorski / lámpák TL-6974 Nowodvorski TL-6974 Simple állólámpa / Nowodvorski / lámpák TL-6974 Nowodvorski TL-6974 Simple állólámpa / Nowodvorski / lámpák TL-6974 Fürdőszobai vízvédett kicsi fali lámpa - TL-6948 Brazos TL-6948 Fürdőszobai vízvédett kicsi fali lámpa - TL-6948 Brazos TL-6948 Fürdőszobai vízvédett kicsi fali lámpa - TL-6948 Brazos TL-6948 Fürdőszobai vízvédett kicsi fali lámpa - TL-6948 Brazos TL-6948
KWfc2ac31dc691e602daaf1239c961b84d
Megjegyzések
Megjegyzés küldése